Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, miután ezt a szakmáját feladta, egy évig élt és dolgozott bányászként Hargitán. Tevékenységét elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon.

 

 

Mackójának története Macijának története titkos, csak annyit tudunk, hogy régóta saját maga mellett tartotta a plüsmedvét, és ha nem lett volna felkérve az aukcióra, akkor megtartotta volna a fehér csöppséget.
Személyes tárgya Csaba testvér dedikált könyve, melynek első kiadása 2005-ben került forgalomba. A kezemben tartott könyv 2011-es második kiadás, melyet 2018-ban követett a harmadik is.